Bárányos Ferenc vagyok. 1997-ben kezdtem komolyabban foglalkozni a nyílászárókkal. Kezdetben egy cégnél dolgoztam ablak beépítőként, ott szereztem tapasztalatokat.
Mivel én inkább a magam útját szeretem járni, ezért három évvel később saját vállalkozást indítottam. Kezdetben műanyag nyílászárók forgalmazásával és beépítésével
foglalkoztam, majd tovább kerestem a lehetőségeket, ezért tovább bővítve vállalkozásomat 2002-től, fa nyílászárókkal, billenő és szekcionált garázskapukkal kezdtem
dolgozni. Ez a kezdetekben nagy kihívást jelentett, de több képzésen való részvétellel és odafigyeléssel rövid időn belül elsajátítottam a munkához szükséges
tapasztalatokat és ezen a területen is minőségi munkát tudok nyújtani.
A mai napig fontosnak tartom a rendszeres továbbképzést, hiszen a technika, a lehetőségek állandóan változnak és ahhoz, hogy továbbra is minőségi munkát tudjunk végezni, szükséges a megfelelő tudás elsajátítása. Mind a fa- és műanyag nyílászárók esetében széles a kínálat, fontos, hogy ügyfeleink igényeit pontosan felmérjük, majd maradéktalanul kielégítsük. Fontosnak tartom továbbá az ügyfelekkel a személyes kommunikációt, így minden kérdésre azonnal választ kaphatnak, tanácsokat adunk a kivitelezéssel kapcsolatban, valamint a későbbiek során is bizalommal fordulhatnak hozzám.
Főként Dombóvár, Mágocs és Szászvár vonzáskörzetében dolgozom számos elégedett ügyféllel és referenciával. Azonban cégem Pécs, Kaposvár és a Balaton térségéből is számos referencia munkával büszkélkedhet.
A kezdetektől arra törekszem, hogy ügyfeleimnek az igények alapján teljeskörű szolgáltatást nyújtsak a megfelelő minőségű, árú és konstrukciójú megoldás kiválasztásától a kivitelezésig.